Karácsony-figyelő

Az 5 legnagyobb kihívás, ami Karácsonyra vár

2019. október 18. 22:13 - Nagybői Gábor

Karácsony Gergely mától hivatalosan is Budapest új főpolgármestere, a háta mögött biztosnak tűnő közgyűlési többséggel. Ám helyzete korántsem egyszerű. Egyfelől az őt hatalomra juttató ellenzéki konstrukció egyes szereplői nyilván ellentétes pártérdekeket (is) képviselnek, Karácsony dolgát pedig a Fidesz-kormánytól való, elkerülhetetlen függés sem fogja megkönnyíteni.

Lássuk, mi az a 5 kihívás, ami még sok fejtörést okozhat az új főpolgármesternek!

karig.jpeg

1.) Nem kenheti el szövetségesei botrányait

Ha Karácsony hiteles városvezető akar lenni, akkor kötelessége már a "nulladik kilométerkőnél" határozottan fellépni mindenféle mutyigyanús ügy ellen, akkor is, ha azok az őt hatalomba segítő szövetségeseit érintik. Ez eddigi pályája során nem volt rá jellemző, inkább olyan kép él róla sokakban, hogy "ő nem lop, de hajlamos félrenézni", hogy elkerülje a konfliktusokat.

Ezen most tud változtatni, sőt, talán ez az utolsó alkalmas pillanat, hogy felülemelkedjen önmagán, és új fázisba lépjen politikusi evolúciójában. Roppant kínos vált nézni, ahogy heteken át nem ismeri fel Lackner Csabát egy tűéles felvételen, de ezt még betudhatjuk a politikai kampányok nem túl ízléses, de sajnos célravezető törvényszerűségeinek. Most viszont egy nagy többséggel, öt évre megválasztott városvezető, aki nem kenheti el sem a korrupt, kokainista szoci ügyét, és nem ölelgetheti nyilvánosan azt a Tóth Csabát sem, aki - Karácsony saját bevallása szerint - a családjával fenyegette őt, miközben együtt mutyizott a Fidesszel Zuglóban. A témában zseniális írást olvashatunk a 444-en.

2.) Hatalmi egyensúlyt kell teremtenie a városházán

Izgalmas pillanat lesz a közeljövőben, amikor Karácsony megnevezi a helyettesét és az alpolgármestereit. Akkor sokkal tisztábban fogunk látni abban a kérdésben, hogy az őt támogató pártok mekkora "számlát" nyújtottak be neki, és hogy ő hogyan képes egyensúlyt teremteni maga körül a városvezetésben.

Elég megnézni, kik álltak Karácsony vállainál a győzelmi beszédekor! Gyurcsány Ferenc és Molnár Zsolt, azaz máris minimum két dörzsölt, jó érdekérvényesítő képességű, zseniális hatalomtechnikus feszül egymásnak a minél nagyobb városházi befolyás megszerzésének szándékával, és akkor a Momentumról és a többiekről még szót sem ejtettünk! Itt szüksége lesz Karácsonynak minden diplomáciai érzékére, ugyanis ebből az aktusból egyszerűen nem jöhet ki sértetten senki. Ismerve a szereplők politikai képességeit és befolyását egyértelmű, hogy már pusztán Gyurcsány vagy Molnár rossz szájíze elég ahhoz, hogy Budapest vezetése évekre megbénuljon, akár meg is bukjon.

3.) Kényesen kell rá ügyelnie, hogy milyen viszonyt ápol a Fidesz-kormánnyal

Újabb területhez érkeztünk, ahol az új főpolgármesternek minden diplomáciai érzékét latba kell vetnie, hogy ne bukjon el. Egyértelmű, hogy az Orbán-kormány és az ellenzéki főváros nem állhat háborúban egymással. Jelenleg úgy tűnik, hogy ezt mindkét fél belátja. Orbán tudja, hogy ha Budapestet bünteti, azzal maga alatt is vágja a fát, ahogy Karácsonynak is tisztában kell azzal lennie, hogy ha szabadságharcot folytatna a pozíciójából, azt az ő választói szívnák meg. Visszaütne rá, ha nem működne együtt Orbánékkal, és emiatt lebénulna a főváros, amiért felelősséget vállalt.

Itt Karácsony kihívása az, hogy úgy őrizze meg ellenzékiségét, úgy legyen kritikus a kormánnyal, hogy közben a város érdekében fenntartson egy egészséges együttműködést is vele. Ezen a téren előnyére válhat az, ami máshol hátrányként is értelmezhető nála, hogy jól szintetizálja az eltérő politikai érdekeket. Nyilván nehéz lesz kihátrálnia a stadion stop-hoz hasonló ígéreteiből, de mivel ráhatása nem lesz például az ilyen beruházásokra, azt már nem teheti meg, hogy lezárja az építkezésekhez vezető utakat a munkagépek előtt. Azaz megteheti, de azzal senki sem járna jól végső soron.

4.) Hiteles szakembereket kell fontos pozíciókba helyeznie, nem párt-potentátokat

Most említsük csak Vitézy Dávidot, akit pártállástól függetlenül sokan látnának szívesen a BKK-BKV élén. Karácsonynak tudnia kell, hogy azok az idők elmúltak, amikor Lendvai Ildikó letelefonál, hogy van egy tehetséges rokona valamilyen szakmai terület vezetésére. Hiteles szakembereket minden fontos terület élére! A jö vezető ismérve, hogy nem hajol meg a törvényszerűen jelentkező pártos kérések előtt, hanem nála okosabb, a területet jobban ismerő emberekkel veszi körül magát. Akkor is, ha ezért egy szövetségesének a kérését kell visszautasítania, és akkor is, ha az a vezető később ellentmond neki, ha épp hülyeségre készül. Nem csak értenie kell, de az őt körülvevő pártokkal is meg kell értetnie: a város érdeke, hogy magas szakmai színvonalon vezessék, és így végső soron a városvezetést adó pártok hosszútávú érdeke is,

5.) Még a látszatát is kerülni kell, hogy újabb Demszky-korszak következik

A Fidesz sajtója már teljes erővel próbálja "összedemszkyzni" Karácsony Gergelyt, és ebben pl. a Klubrádió is (akarva vagy akaratlanul) szerepet vállalt, amikor felületet adott az egykor szebb napokat látott ex-főpolgármesternek. (Itt jegyezzük meg, hogy etikátlan és tisztességtelen a média részéről egy olyan embert szerepeltetni, akiről évek óta tudható, hogy mentálisan nem egészséges, és aki nincs birtokában már a képességnek, hogy ezt belássa.) Lehet Demszky politikai életútját így vagy úgy értékelni, szeretni vagy gyűlölni őt, de be kell látni, hogy a többség inkább örökre el akarja felejteni az előző ballib városvezetést, különösen annak utolsó éveit. Karácsonynak nem csak Tarlóshoz, de Demszkyhez képest is "frissnek" kell lennie, új minőséget, normákat kell behoznia a várospolitikába. Ha erre képes lesz, már megérte váltanunk.

Ti mit gondoltok, a fentiek közül melyik a legnagyobb és legfontosabb kihívás Karácsony számára? Ha más kihívást látsz fontosnak, írj kommentet!

1 komment
süti beállítások módosítása